Nyugdíjas édesanyám nagyjából egyhangú mindennapjait kertészkedéssel teszi szebbé, ezáltal biztosítva a kis testmozgást, a ház és a kert esztétikumát, a szépséget magát, pátyolgatva a környék madarait, sőt, mióta ideköltöztek, egy egész kis migráció indult meg. Sarat gyárt a fecskefészekhez, rendszeresen szórnak ki magokat és szeretettel nézik a sok kis színes csicsergő csodát. A gyönyörű virágokból jutott az utcára is, már alig várták, hogy jöjjön a tavasz, hogy lehessen palántázni, ültegetni, locsolgatni, (füvet nyírni:)). Mostanra, világvige időjárás ide, özönvíz oda, csak kinyíltak és teljes virágzatukban pompáztak. Majd egy csendes kisvárosi hajnalon valaki szépen, egyszerűen, jó keresztény módjára kihúzkodta öket gyökerstül, majd csend.

De sebaj, milyen kegyes a sors, az utcában lakó pirézeknek pont ugyanilyen viráguk nyílott másnapra, teljes pompájában, a konyhaablak előtt. Így anyukám is tud benne gyönyörködni, mikor megy a boltba vásárolni, vagy megy a postára befizetni a csekkeket, apukám különböző adóit, vagy megy felvenni a 40 ezer forintos nyugdíját, amit 40 év munkaviszony és három gyerek felneveléséért kap állam apótól.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.