Még mindig el van terelődve a figyelmem a zárolt számlákról, mind az iszapos tragédia, mind egyéb tényezők miatt. Most pl. a gyermek miatt kezdtem el aggódni. Beköszöntött a kamaszkor ugyanis. Az OK, hogy szerelmes, de az már nem, hogy elkezdett rosszabb jegyeket hozni, az én kitűnő tanuló fiam, mondván, hogy nem akar stréber lenni, és így most már beszélnek vele a lányok. (Akik mellesleg most már a fiúk öltözőjébe mennek átöltözni tesiórához). Hatodikosok basszus. Ideje valami sportot találni neki, és oda kellene figyelni, hogy néhány idióta P**** miatt ne csessze el a jövőjét: Többet kellene beszélgetni, kimozdulni a levegőre, de apjuk nem képes erre, én meg késő estig dolgozom. Namost a dilemma, hogy akkor ha otthagyom a melót, tudok ANYA lenni, de ki keres pénzt??? Phú, észnél kell lenni nagyon, mert ez az a pont, ahol még valamennyire lehet hatni a gyerekekre, utána már nem nagyon. Dühös vagyok, folyamatosan. Ez nagyon nem jó, de nincs most ötletem, hogyan oldjam meg az életet a család számára. Kellene pénz, idő, energia, mittudomén. A vacakság az, hogy még beszélni sem tudok senkivel. És ez mindig is így volt, és mindig valahogy túljutottam mindenen, csakhogy elfáradtam csöppet.

Nem baj, most süt a nap, berakok zenét, eszem, iszom, mindjárt kezdem a kőtörést....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.