Különös, hogy jóformán évekig senki sem járt erre, most, hogy nem írok egy sort sem, kicsit megnőtt az olvasótáborom:) Üdv annak, aki valamit keresett, és bocsánat, hogy nem itt találta meg!

Nincs időm írni, pedig jó lenne, mert sok minden kavarog körülöttem, gondolatban nincs hiány, és a leírt gondolat mindig kicsit tovább viszi az embert, mint a csupaszon gondolt gondolat. 

Igaz, hogy eddig is többet rinyáltam itt, mint kellene, a negatív hozzáállás nem segít, az biztos. Csak sajnos az a helyzet, hogy az örömöknek örülünk ott helyben egy percig, egy napig, de ha valami bánat, bosszúság éri az embert, nehezebben teszi túl magát rajta, rugózik, pattog, forgolódik, és csak nem múlik olyan könnyen, mint a boldog pillanatok. Akkor, ha nincs ott mellette valaki, akinek elkapja a vállát, akkor marad a monitor, vagy konzerváltaknál a papír.

Mindjárt vége ennek az évnek is, így illendő lenen valami évértékelőt tartanom. Lényegileg: nem olyan fos, mint a tavalyi. Új munkák, soksoksoksok, pénz az csak kicsivel többtöbbtöbbtöbb, stressz soksoksoksok, pozitív emberi interakciók, lehetne többtöbbtöbbtöbb.

De megint voltam Kínában, és isteni volt, mind a kétszer. Nem vagyok nagy világutazó, ezért nem tudom, természetes érzés-e az, hogy minél többször megyek oda, annál nagyobb izgalommal és várakozással készülök rá. Épp az ellenkezője lenne logikus, nem? A másik, hogy minden csücskében annak az országnak otthon érzem magam. Legyen az a pekingi reptér hármas terminálja, shanghai-i kis utcácska, a Howard Johnson Oriental Plaza 12. emeleti szobája, az egyetemi előadó, vagy a két hektáros parkocska valamelyik árnyas fája alatt,  egyszerűen jó. Csodálatos dolog (legalább nagyjából) érteni azt a világ másik végén, hogy mi történik körülötted. Máshogy néznek ki az arcok, más kicsit a táj, más ízek érnek a nyelvedhez, de otthon vagy. Ott is, itt is. Lehet, hogy mindenhol? Annyira szeretném megtudni!

Annyira szeretek tanulni! Ez ebben az évben is megadatott, még ha nem is látványos, és nem is a szokványos értelemben vett tanulás, de mégis... nekem minden az... Sokszor gondolom magamban azt, hogy tényleg csak addig van értelme élni, amíg be tudok fogadni új dolgokat, amíg fel tudja kelteni az érdeklődésemet valami minden áldott nap, amíg fel tudok futni a harmadikra összeomlás nélkül.. utána minek már?

Szép okos nagyfiam is elindult a világ felé, remélem, jó úton. Én amiben tudom, segítem, de a legnagyobb segítség, ha hagyom, hogy menjen, és tapasztaljon. Van, amitől meg kell védenem, és van, amitől meg kell tudnia védeni magát.

Ebben a szellemben várom 2013-at. Mi lesz vajon a segítségemre magamon kívül?  Tudok-e segíteni másoknak valamiben?  Boldog új évet!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.