Csütörtökön este csodát láttam, szerencsére olyan csodaát, amiben többször is része lehet az embernek. A helyszín a Művészetek Palotája, az esemény a Tavaszi Fesztivál keretében, Bartók születésnapja alkalmából megrendezett koncert. Kocsis Zoltán vezényelt, és többek között a Magyar Rádió Gyermekkórusa is énekelt.

És –az első sor közepe felé ott volt egy másik csoda, a fiam. Ezt a  fellépést is számtalan, hosszadalmas próba előzte meg, gyerekek kerültek ki a végső listából, jövés-menés, izgalmak, jegyvásárlás- van-e még, van- e rá pénzünk...stb. Igaz, hogy fent ültünk, a másodikon, de azért a hang elért oda is, és az pedig csodálatos volt, na. Nem vagyok elfogult sem, persze. De a tény, az tény- 54 gyerek a színpadon, ebből kettő fiú csak. Nagyon fegyelmezetten, profi módon csinálták végig a több, mint két órát, a 11 éves fiam is, este tízkor még nagyon fel volt pörögve, még az étvágya is megjött:) A rádióközvetítésről pedig nem tudtunk, de szerencsére a műsorarchívumból vissza tudtuk hallgatni a neten. Ilyet akarok, még, még...

Ebben a csodában persze benne vagyok én is, meg a férjem is, és ez fantasztikus érzés bizony. Erről (is) szól szülőnek lenni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.