Uramisten, de sűrű itt már megint az élet!

Meglett a HÁZ, kéremszépen, egy hónapja még hülyének néztem volna azt, aki azt mondja, nekem valaha is lesz valami a nevemen. A ház takaros, csak 200 km-re van. Egyelőre benne marad a kedves idős házaspár, amíg találnak valamit bent a városban, és majd tavasszal birtokba vesszük a kis házikót. Ez talán a legjobb megoldás, mert addig sem kell a rezsit fizetni, valaki ott van állandóan, és majd anyósom tud menni tavasszal, ha "itt a jó idő".   Azóta kb. 1 métermázsa bútoráruház-katalógus gyűlt össza a lakásban, színeket nézek a falakra, és a kerten agyalok. Merthogy az is van, 1000 négyzetméter, csak egyelőre parlag.

Micsoda változások!

Aztán közben munka, mint rendesen, kisgyermek kamaszodik, brrrrrr, de néha el tudok menni úszni, hurrá.

De mikor fogok portugálul tanulni?

Ki fogja anyukámat eltuszkolni egy rendes kivizsgálásra? Ki fogja rendesen kitakarítani a lakást?

Ki evett a cipőcskémből? Ki aludt a lámpa?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.